A kenőanyagok túlnyomó többsége alapolajból és adalékokból áll. Az alapolaj aránya a végtermékben általában 80%-95% között mozog, így jelentősen meghatározza annak tulajdonságait. A napjainkban használt alapolajok szinte mindegyike kőolajszármazék. Az egyéb, pl. növényi, alapolajok használata nagyon ritka. Az alapolaj hosszúláncú szénhidrogén-molekulákból áll, olyanokból, amelyek 20 és 35 közötti számú szénatomot tartalmaznak. Az alapolajok minőségét és tulajdonságait alapvetően meghatározza az eljárás, amivel létrehozzák őket. A legegyszerűbb technológia a finomítás, amivel ásványi alapolajat lehet létrehozni. Egy fokkal komplexebb a hidrokrakkolás, ami a finomított olaj hidrogénes utókezelését jelenti. Ezzel a technológiával készül a félszintetikus alapolaj. Még modernebb eljárás a szintézis, amivel szintetikus szénhidrogéneket, azaz szintetikus alapolajat lehet készíteni.

A földből kinyert ásványolaj elég heterogén molekulahalmaz. Hogy ebből egyszer kenőanyag legyen az kell, hogy számos nem kívánt összetevőt eltávolítsunk, a többi összetevő tulajdonságait pedig feljavítsuk. Az, hogy milyen eljárást alkalmazunk eldönti, hogy ásványi, félszintetikus vagy szintetikus alapolajat kapunk-e. A szintetikus alapolaj előállítása a legdrágább, az ásványié pedig a legolcsóbb, a félszintetikusé pedig a kettő között van. Az egyes eljárásokkal kapott alapolajok minőségei a következőképp viszonyulnak egymáshoz:

Ásványi alapolajok (finomítványok)

A finomítványok normál oxidációs-stabilitással (normál csereperiódusokkal) rendelkeznek, és viszonylag alacsony költséggel előállíthatók. Minél alacsonyabb a viszkozitásuk annál illékonyabbak magas hőmérsékleten. Alacsony hőmérsékleti teljesítményük (dermedéspont) közepes, általában adalékokkal kell javítani. A viszkozitási indexük (VI) jellemzően 90 és 100 közötti, ami tipikus az egyfokozatú olajok esetében. Ahhoz, hogy az ilyen finomítványból többfokozatú olaj lehessen viszkozitás-módosító (VI javító) hozzáadása szükséges.

Az ásványi alapolaj tehát az alapolajok minőségi skálájának alsó részén található. A közlekedési olajok között az ásványi alapolajra épülő termékek egyre kevésbé állják meg a helyüket, de az iparban a felhasználás oroszlánrészét adják.

Félszintetikus és szintetikus alapolajok (hidrokrakkolt olajok és szintetikus szénhidrogének)

Jellegzetes előnyük a finomítványokkal szemben a homogénebb összetételük. Ez javítja az oxidációs-stabilitásukat (elengedhetetlen a hosszabb csereperiódusokhoz) és csökkenti az illékonyságukat (csökkenő olajfogyasztás). Viszkozitási indexük általában 130 és 150 közötti, amely a többfokozatú olajokat jellemzi. A dermedéspont PAO esetében -40 °C alatt van, hidrokrakkolt olajok esetében -35 °C alatt.

Nem véletlen, hogy a félszintetikus és a szintetikus alapolajok egy bekezdésbe kerültek. Bár az eljárás amivel létrehozzák őket különböző, de a hidrokrakkolásnak pont az a célja, hogy a finomítványnak szintetikus-szerű tulajdonságokat kölcsönözzön. Ez elég jól teljesül is, ugyanis a modern alapolajoknak és a korszerű adalékoknak hála, ma már nagyon kicsi a különbség egyes félszintetikus és szintetikus kenőanyagok között. A félszintetikus és szintetikus alapolajból készülő kenőanyagok általában nagyon jó minőségűek, és használatuk elsősorban közlekedési kenőanyagként jellemző.

Az alapolajok besorolása

Az alapolajok besorolására nincsenek nemzeti vagy nemzetközi szabványok, de az API és az ATIEL besorolási rendszere világszerte elterjedt:

Az I és II csoportba tartozó alapolajokból ásványi kenőanyagokat, a III csoportba tartozókból félszintetikus kenőanyagokat, a IV, V és VI csoportba tartozókból pedig szintetikus kenőanyagokat készítenek. Az, hogy egy kenőanyag ásványi, félszintetikus vagy szintetikus kizárólag az határozza meg, hogy milyen alapolajból készült.

Az alapolaj hatása a kenőanyag minőségére

A fenti táblázatból látható, hogy az alapolajok között 3 fő paraméterben van számunkra lényeges különbség. Az első a telített szénhidrogének aránya. Ez az oxidációs stabilitás szempontjából fontos. Minél nagyobb a telített szénhidrogének aránya, annál jobban ellenáll a végtermék (azaz az alapolajból készítetett kenőanyag) az oxidációnak. Ha például ezt egy motorolaj szemszögéből nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy egy magas telített szénhidrogén arányú olaj jobban ellenáll a motor hője által megnövelt oxidációs hatásnak. A magas motorhőmérséklet ellen elsősorban a viszkozitás megfelelő megválasztásával védekezünk, hiszen ha megfelelő a viszkozitás, akkor a hő ellenére is jó marad a kenés. De nem mindegy, hogy az olaj a csereperiódus során mennyire tartja meg a minőségét. Egy ásványolaj, ha folyamatosan ki van téve a motor hője okozta oxidációnak, jobban hajlamos a csereperiódus során a leépülésre, például a telített szénhidrogének alacsonyabb aránya miatt. Tehát minél magasabb a telített szénhidrogének aránya, annál tartósabb az olaj.

A második lényeges szempont a kéntartalom. A magas kéntartalom, a motor hőjének és a kondenzáció miatt óhatatlanul kialakuló csekély mennyiségű víznek köszönhetően hozzájárul a kénsav-képződéshez. A kénsav egy nagyon korrozív vegyület, nem olyasmi, ami jót tesz a motornak, váltónak, stb. A harmadik különbség a viszkozitási index. Ezzel egy külön cikk is foglalkozik, ezért itt csak annyit, hogy minél magasabb a viszkozitási index, annál kevésbé változtatja a folyadék a viszkozitását hőmérsékletváltozás hatására. Azaz annál jobban ellenáll az olaj a hőmérséklet-ingadozásnak. Mivel az optimális kenés optimális viszkozitású kenőanyagot igényel, ezért lényeges szempont, hogy az olaj ne legyen hidegben túl "vastag", melegben pedig túl "vékony". A magas viszkozitási index ebben segít.

Külön cikkben foglalkozunk azzal, hogy az alapolaj megválasztása hogyan hat a motorolajok minőségi jellemzőire.